1088 Budapest, Rákóczi út 5.; Tel: (36 1) 381 23 47; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
HORST HASELSTEINER EMLÉKKÖNYVE
Europa Institut Budapest • Budapest 2012. 87–88. p.

GECSÉNYI LAJOS

A rendszerváltás éve Bécsben, 1989–1990

Egyszer majd minden bizonnyal alaposan elemzik a történészek, hogy a magyar szellemi élet, mindenekelőtt a történettudomány és a művészettörténet képviselői számára mit jelentett Bécs már az 1960-as évek vége óta, akár a Collegium Hungaricum a Hollandstrassén, akár Richard Plaschkának köszönhetően az Ost- und Südosteuropa Institut az Augustinerstrassén. Talán nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy a „cseh-szlovák” szomszédokkal szemben a magyarok mérföldes előnnyel bírtak. Az ösztöndíjas kutatóutak, előadások, egyáltalán a megjelenés lehetősége a Nyugat kapujában, melynek nyomán ismeretségek, barátságok szövődtek, publikációs lehetőségek teremtődtek, mi több, közös munkák alapozódtak. Azzal természetesen mindenki tisztában volt, hogy a kapcsolatépítésnek vannak pénzügyi (ösztöndíjat nem lehetett minden évben szerezni) és „politikai” (bizonyos dolgokról, úgymond, nem volt célszerű a Collegiumban beszélgetni) korlátai és határai, ámde ezt szinte kezdettől fogva mindenki önmaga kezelte.

Az 1980-as évtized utolsó esztendői ehhez mérten is jelentős változást ígértek. A bankgassei nagykövetségen Grósz Károly pártfőtitkár 1988. novemberi látogatása óta egymásnak adták a kilincset a hazai politikai élet képviselői. Míg a bécsi utca embere a magyar bevásárlók áradatán ámult-bámult, addig az osztrák pártok vezetői megpróbáltak felkészülni a keleti szomszédnál várható változásokra. Számukra a meghatározó szempontot a kiszámíthatóság, a fokozatosság jelentette. Ennek jegyében indult meg egynémely újonnan létrejött hazai demokratikus párt képviselőjelöltjeinek felkészítése a választásokra a Tivoligassében, a Néppárt akadémiáján.

Természetesen mindez nem maradt hatás nélkül a szellemi életre sem. Mi több, szerepe egyre nőtt. Glatz Ferencnek (ekkor a Németh Miklós vezette kormány miniszterének) a Gindely-díj átvételekor Bécsben, 1989 októberében Staat, Nation, Geschichtsschreibung in Ostmitteleuropa címmel tartott előadása az új idők első meghatározó jelzése volt. Glatz volt az, aki Nemeskürty István miniszteri biztossal felülvizsgáltatta a külföldi intézetek rendszerét, és döntést hozott a tudományos igazgatóhelyettesi beosztások létesítéséről. Így kerülhetett Bécsbe Stier Miklós történész, aki évtizedes tapasztalatokkal, ismeretekkel bírt a regionális magyar–osztrák tudományos kapcsolatok szervezésében. Emlékezetes volt Várszegi Asztrik megjelenése és előadása (Társadalom és egyház a mai Magyarországon) a Mitteleuropa Kolloquium keretében a magyarországi demokratikus átalakulásért elkötelezett Erhard Busek tudományügyi miniszter meghívására, majd az ezt követő kötetlen beszélgetés a miniszter családi szalonjában.

Az új világ küszöbén tett első lépések jelentőségét az is aláhúzta, hogy minden jel arra utalt: Magyarország „kivételes” helyzete fokozatosan megszűnik Bécsben, ahol a csehek és szlovákok hihetetlen gyorsasággal akarták felszámolni az előző évek hátrányait a kulturális és tudományos kapcsolatokban. A változások közepette kulcskérdés lett, hogy a korábbi ösztöndíjas lehetőségeket milyen gyorsan és miként lehet kibővíteni, újragondolni ahhoz, hogy a fiatal generáció, egyetemisták, fiatal kutatók is megjelenhessenek a bécsi levéltárakban, könyvtárakban, intézetekben.

Ausztriában Horst Haselsteiner, akkor a grazi egyetem professzora, lett az, aki szakmai és politikai kapcsolatait felhasználva meghatározó szerepet vállalt ezekben a mozgalmas években a magyar egyetemisták támogatásában, pályaindításában. Ösztöndíjjal, témaválasztási tanácsokkal. „El fognak árasztani a magyar ösztöndíjasok” – jósolta H. Balázs Éva 1991 őszén hozzám, mint bécsi levéltári delegátushoz írt levelében. És igaza lett. Haselsteinernek döntő szerepe volt abban, hogy a 20. századi osztrák–magyar történeti kapcsolatok kutatásában újabb lehetőséget kaptak a fiatalok, és ezzel létrejött az utánpótlás. Olyanok, mint Kaposi Ferenc, Fiziker Róbert és társaik. Ezzel írta be a nevét a két ország tudománytörténetébe.

Erre emlékezve köszöntöm Őt 70. születésnapján.